KEDVES KATANING TAGOK KÉRÜNK MINDENKIT HOGY ÜZENŐFALÁN ÉS PRIVÁT ÜZENETEIBŐL AZ 1 HÓNAPNÁL 

RÉGEBBI ÜZENETEKET ÉS KÉPEKET   KITÖRÖLNI SZÍVESKEDJETEK  HOGY NE TERHELJÜK TÚL AZ OLDALT.   A SAJÁT OLDALON LÉVŐ KOMMENTEKTŐL JOBRA EGY PICI PIROS +  OTT TÖRÖLHETŐ.

Kedves Barátaink ! A Faliujságon lehet üzenni egymásnak. A Körpanoráma csoportban is lehet nézni Tévé műsort és sok szép tájat is nézni.Kellemes időtöltést kivánunk Mindenkinek!

Kedves Barátaink! ÚJDONSÁG  A NING RÉSZÉRŐL.       !!!

 Ez egy zárt közösség oldal ,ahol   2010. óta a szabadidejét szeretetben,békességben együtt töltő csapat értékes Tagjává váltunk. AZ OLDAL  nem  FIZETŐS  Ezért kérek mindenkit aki velünk akar maradni hogy hivja meg barátait az oldalra .

Kivánunk mindenkinek kellemes idötöltést az oldalon.

                                !                                          

Érdekes történetek

Egy különös bank

Képzeld el, hogy megnyertél egy versenyt, s a nyereményed az, hogy a bank minden reggel 86 400 eurós számlát nyit a nevedre.

Ám mint minden játéknak, ennek is megvannak a szabályai, 
pontosabban két szabály van: 
– az első szabály, hogy mindazt a pénzt, amit napközben nem költöttél el, 
este visszaveszik tőled; csalni nem lehet, tilos áttenni az összeget egy másik nap számlájára; csak elkölteni lehet… 
de másnap reggel a bank új számlát nyit a nevedre, 
rajta ismét az egy napra szóló 86 400 euróval; 
– a második szabály, hogy a bank előzetes figyelmeztetés nélkül bármikor véget 
vethet ennek a kis játéknak; akármelyik pillanatban közölheti, hogy kész, ennyi volt, a számlát lezárják, és nem lesz folytatása.
A kérdés, hogy mit tennél ebben a helyzetben? Elgondolkodtál?! 
Minden reggel, alighogy felébredsz, kapsz 86 400 eurót, 
azzal az egyetlen kikötéssel, hogy a nap folyamán költsd el, 
mert a fel nem használt összeget este, amikor lefekvéshez készülsz, 
visszaveszik Tőled. 
Csakhogy ez a mennyei manna-eső vagy játék, ahogy tetszik,
bármikor véget érhet. Érted?! 
A kérdés, hogy mit tennél, ha ilyen ajándékban lenne részed?! 
Elköltenéd, az utolsó fillérig?!
Önmagadra?! Azokra, akiket szeretsz?! Idegenekre?! Jótékonyságra?!
Befolyást szereznél vele?!
Hát úgy gondold át, barátom, hogy ez a bank igenis létezik!
És Te minden reggel ébredéskor megkapod a magad ajándékát! Igen! 
És ezt a varázsbankot úgy hívják: idő. A múló másodpercek bőségszaruja! 
Minden reggel, ébredéskor kapunk 86 400 másodpercnyi életet arra a napra, de amikor este elalszunk, a maradékot nem lehet átvinni másnapra; 
a tegnap elmúlt, és azok a másodpercek, amiket nem éltünk meg a maguk teljességében, jóvátehetetlenül elvesztek. 
A varázslat minden reggel előröl kezdődik; ismét kiutaltak részünkre 86 400 másodpercnyi életet, de a játékszabályok megkerülhetetlenek: a bank minden előzetes értesítés nélkül, bármikor megszüntetheti a számlánkat
– az élet akármelyik pillanatban véget érhet.
A kérdés tehát az: mit kezdünk a napi 86 400 másodpercünkkel?
Ha meg akarod érteni, mit jelent egyévnyi élet, 
kérdezz meg egy diákot, aki elszúrta az év végi vizsgáját. 
– 
Az egyhavi életről kérdezd az anyát, aki koraszülött gyermeket hozott a világra, 
és várja, mikor hagyhatja el a baba az inkubátort, hogy ő épen-egészségesen a karjába szoríthassa.
Ha az egyheti élet érdekel, fordulj a munkáshoz, aki gyárban vagy bányában dolgozik, hogy eltarthassa a családját.
Az egy napról faggass ki két szerelmest, akik epekedve várják, hogy viszontlássák egymást.
Hogy mit jelent egy óra, elmondja Neked a klausztrofóbiás, aki beszorult a felvonóba. A másodperc megértéséhez nézd meg azt az embert, aki hajszál híján úszott meg egy autóbalesetet.
És a másodperc ezredrészének jelentőségét elmagyarázza neked az a sportoló, 
aki ezüstérmet nyert az olimpián, holott egész életében az aranyéremért 
edzett, és csak alig pár ezredmásodperccel maradt le róla.
Az élet varázslatos dolog! Célja és értelme van!
Nem számít, ami elmúlt sem az, ami lesz. Csak az abszolút jelen pillanat.
Kívánjuk, hogy a maga valóságában élj meg minden másodpercet, amit kiutaltak a számodra! Mert csak így tudhatod meg, miért is kapod őket.

Egy várandós hölgy méhében két kis magzat beszélget

– Te hiszel a születés utáni életben? – kérdezi az egyik.
– Természetesen. A születés után valaminek következnie kell. Szerintem az itteni életünk arra való, hogy felkészüljünk a születés utáni életre, hogy elég erõsekké váljunk ahhoz, ami vár bennünket – válaszolja a másik.
– Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?
– Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szánkkal fogunk enni.
– Hát ez ostobaság! – vág vissza a másik. Megyünk a lábunkkal és eszünk a szánkkal?! Ez nevetséges! Hiszen itt van a köldökzsinór, ami biztosítja a táplálékot… de mondok még valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert ez a köldökzsinór már most is túlságosan rövid!
– De, de… valami biztosan lesz. Csak valószínûleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.
– De hát még soha senki sem tért vissza a születés után! A születéssel az élet egyszerûen véget ér! Különben is, az élet nem más, mint egy nagy sötét tortúra!
– Én nem tudom pontosan milyen lesz, ha megszületünk, de mindenesetre megláthatjuk az édesanyánkat, és õ nagyon vigyáz majd ránk! – válaszolja reményteljesen.
– Az Anyát? Te hiszel az Anyában? Hol van?
– Hát… mindenütt, körülöttünk! Itt van mindenhol, mi benne vagyunk, és neki köszönhetõen létezünk! Nélküle egyáltalán nem lennénk.
– Én ezt nem hiszem. Én soha, semmiféle anyát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is!
-Néha – mondja elmerengve a másik – amikor csendben vagyunk, hallhatod, ahogy énekel nekünk, vagy érezheted, amikor megsimogatja világunkat! Tudod, én tényleg azt hiszem – teszi hozzá -, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk

A vak leány

Volt egyszer egy vak leány,aki gyűlölte magát amiatt,hogy vak.Mindenkit gyűlölt,kivéve a kedvesét.A fiú mindig vele volt.Mondta egyszer a barátjának:
-Ha láthatnám a világot,hozzád mennék feleségül.
Egy napon valaki ajándékozott neki egy szempárt.Amikor levették szeméről a kötést,láthatta az egész világot,beleértve a barátját is.A fiú megkérdezte:
-Most,hogy láthatod a világot,hozzám jössz feleségül?
A leány a fiúra nézett,és látta,hogy vak.A lehunyt szemhéjak látványa szinte sokkolta.Erre nem számított.Az a gondolat,hogy élete hátralévő részében ezt kell néznie,arra a döntésre vezette,hogy visszautasítsa a fiút.
A fiú csendesen könnyezett,majd pár nap múlva írt néhány sort:”Vigyázz jól a szemeidre,mert mielőtt a tied lettek,előtte az enyémek voltak.”

Az érzelmek szigete

Volt egyszer régen egy csodás kicsi sziget. Ezen a szigeten lakott az emberiség minden érzelme: a humor és a jókedv, a szomorúság, a boldogság és bölcsesség és minden más érzés.
Természetesen a SZERETET is ott élt.
Egy napon, meglepő módon közölték az érzésekkel, hogy a sziget el fog süllyedni. Így hát mindenki felkészítette a hajóját, hogy a szigetet elhagyja.
Csak a Szeretet akart az utolsó pillanatig várni, mert nagyon kötődött szigetéhez.
Mielőtt a sziget elsüllyedt, a Szeretet segítséget kért a többiektől.
Amikor a Gazdagság egy luxushajón elhagyta a szigetet, megkérdezte tőle a Szeretet:
-Gazdagság, el tudsz vinni magaddal?
-Nem, nem tudlak. A hajómon sok arany, ezüst és drágakő van. Itt nincs már hely számodra.
Így hát a szeretet megkérdezte a Büszkeséget, aki egy csodálatos hajón haladt el.
-Büszkeség, légy szíves, el tudsz engem vinni magaddal?
-Szeretet, én nem tudlak elvinni. – válaszolta.- Itt minden tökéletes, te kárt tehetnél a szép hajómban.
Következőként a Szomorúságot kérte meg a Szeretet:
– Szomorúság, kérlek, vigyél magaddal!
-Ó szeretet! – mondta a Szomorúság. – Én annyira szomorú vagyok, hogy egyedül kell maradnom.
Amikor a jókedv elindult, olyan elégedett és féktelen volt, hogy meg sem hallotta a Szeretet szólítását.
Váratlanul azonban megszólalt egy hang: ” Gyere Szeretet, én elviszlek!”
A Szeretet olyan hálás és boldog volt, hogy teljesen elfelejtette megkérdezni megmentője nevét.
Később a Szeretet megkérdezte a Bölcsességet:
– Bölcsesség, meg tudod nekem mondani, hogy ki volt az, aki segített nekem?
– Persze. – mondta a Bölcsesség.- Az Idő volt az.
– Az Idő? – kérdezte csodálkozva a Szeretet. – De miért segített nekem az Idő?
És a Bölcsesség ezt válaszolta:
– Mert csak az Idő érti meg, mennyire fontos a Szeretet az életben.

Tanulság az életről

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba.
A szamár megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba és meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet, és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, az lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
Tanulság: Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb!

Beszélő fák

Élt egyszer egy dombtetőn három fa. Gyakran beszélgettek, elmondták egymásnak álmaikat, vágyaikat. Az első fa egyszer így szólt:
– Belőlem egy kincsesláda lesz. Megtöltenek majd arannyal, ezüsttel és sok sok drágakővel. Külsőmet is megfaragják, mindenki csodálni fogja szépségemet.
A második fa is elmondta vágyát:
– Belőlem hatalmas hajót fognak ácsolni az emberek. Császárok és királyok fognak utazni rajtam, hogy bejárják a Föld minden zeg-zugát. Utasaim biztosnak fogják érezni magukat rajtam!
A harmadik fa is beszélni kezdett:
– Szeretnék magasra megnőni, hogy az erdő legmagasabb fája legyek. Az emberek mindenhonnan látni fognak engem a dombon, én pedig arra fogok gondolni, hogy nagyon közel kerültem az istenhez és a mennyek országához. Minden idők legmagasabb fája lesz belőlem, az emberek örökké rám fognak emlékezni.
Elmúlott néhány év, jöttek a favágók. Megnézték az első fát és az egyik ember azt mondta:
– Ez a fa nagyon erős, ha kivágom, biztosan megveszi tőlem az asztalos –, és nekifogott, hogy a fát kivágja. A fa nagyon boldog volt, mert tudta, hogy az asztalos belőle kincsesládát fog készíteni.
A második fánál is megszólalt egy favágó:
– Ez egy nagyon magas fa, a hajógyárban biztosan jó pénzt fogok kapni érte. – A második fa is boldog volt, érezte, hogy álma beteljesült. Nagy hajót fognak ácsolni belőle.
Amikor a favágók a harmadik fához értek, az nagyon elszomorodott. Úgy érezte reményei szertefoszlottak. Egy favágó megszólalt:
– Ezzel a fával nincsenek terveim. Kivágom és anyagát elteszem.
Az első fából az asztalos egy jászolt készített. Betették egy istálóba és megtöltötték szénával. 
A második fából egy kis halászcsónak készült. A fa reményei, hogy fedélzetén császárok és királyok fognak hajózni, széjjelfoszlottak. 
A harmadik fát szálfákká vágták össze és darabjait egy sötét helyre rakták.
Sok év múlott el és a fák már megfeledkeztek álmaikról. Egy napon egy asszony és egy ember jött be az istálóba ahol az asszony egy gyermeket hozott a világra és a kisdedet elhelyezte a szénával telt jászolba, amely az első fa anyagából készült. A fának eszébe jutott egykori álma és rájött arra, hogy a világ legnagyobb kincsét őrzi.
Ismét elmúlott sok sok év és néhány ember beült egy csónakba, amely a második fa anyagából készült. Az emberek közül az egyik fáradt volt és elaludt. Nagy vihar tört ki és a fa arra gondolt, hogy a belőle készített csónak képtelen lesz ellenállni a hullámoknak. Az emberek felébresztették alvó társukat, aki felállt, a szél felé fordult és elkiáltotta magát: „Béke veled!”. A vihar egy csapásra elmúlt. A fa, amelynek anyagából készült a csónak, rádöbbent arra, hogy fedélzetén a királyok királya tartózkodik, aki képes volt még a legerősebb vihart is lecsendesíteni.
Végül valaki jött, vállára tették neki a harmadik fa szálfáiból készített keresztet. Terhét egy város utcáján vitte, ahol az emberek szidalmazták és gúnyolták őt. Amikor megálltak, az embert felszögezték a keresztre amit azután felállítottak a dombon. A harmadik fa rádöbbent arra, hogy álmai neki is megvalósultak, erős maradt, magasan áll egy domb tetején, és nagyon közel került istenhez mert Jézus testét hordja magán.
Amikor úgy látod, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt elgondoltad, jusson eszedbe, hogy az istennek tervei vannak veled. Ha hiszel benne, meg fog ajándékozni terved megvalósításával.
Mind a három fának álmai valóra váltak, talán nem éppen úgy, ahogyan azt egykor elképzelték. Mi sem tudhatjuk, hogy az istennek milyen tervei vannak velünk. Még, ha olyanok is, amilyennek nem vártuk, mert az ő útjai kifürkészhetetlenek. 
__________________

A FARKAS ÉS A RÓZSA

Hogy került oda, senki sem tudta, de egyszercsak ott volt a tisztáson. Egy gyönyörű virág. Egy fehér rózsa.
A farkas vette észre először. ” Milyen szép ! ” – gondolta – ” Milyen kecses ! ” Aztán lassan a többi állat is felfedezte.
– Milyen egyszerű ! – mondta a páva – Semmi szín, semmi különlegesség !
– Közönséges ! – rikácsolta az öreg, csúf és kopasz keselyű – Hát hogy néz ez ki ?
” Mind ilyenek vagytok. ” – gondolta a farkas a fák közül – ” Nem veszitek észre magatok körül a szépet és a jót. ” A társasághoz hamarosan csatlakozott a vaddisznó, a róka és a medve is.
– Ez meg micsoda ? – fanyalgott a róka – Semmi keresnivalója nincs itt.
– Csúnya ! – röfögte a vaddisznó – És ráadásul útban van.
A rózsa bánatosan lehajtotta fejét. Szirmai közül, mintha csak egy könnycsepp lenne, egy vízcseppecske hullott a földre. ” Hát nem látjátok, hogy fáj neki ? ” – gondolta a farkas – ” Miért kell bántani ? “
– Nem szeretem a virágot ! – dörmögte a medve – Tépjük ki !
Azzal lehajolt, hogy leszakítsa a rózsát, de egy tövis megszúrta az ujját.
– Nézzétek ! – bömbölte, és magasba tartotta a mancsát – Megszúrt !
– Szóval még veszélyes is ! – jegyezte meg a róka – Ki kell irtani !
A vaddisznó felhorkant, rávetette magát a virágra, és kíméletlenül a földbetaposta. A többiek megtapsolták.
A farkas üvölteni tudott volna tehetetlen dühében. ” Elpusztították, csak azért, mert más volt mint ők ! ” Megvárta amíg az utolsó állat is távozik a tisztásról, aztán előjött a fák közül. Odament az összetört, meggyalázott virághoz, gyengéden felemelte a földről. Óvatosan a szájába vette, és elügetett vele.
Otthon, az odúja előtt egy kis gödröt kapart a rózsának, és belefektette.
– Isten veled, kis virág ! Nem érdemelték meg, hogy nekik nyíljál …
Miközben betemette a sírt, úgy érezte, lelkének egy darabja is ottmaradt a földben, a rózsa mellett.
Másnap reggel, amikor kilépett szerény hajlékából, nem akart hinni a szemének. A fehér rózsa ott pompázott az odúja előtt, szirmain apró gyémántokként csillogtak a harmatcseppek. A farkas csak állt némán, a virágot nézve. Hirtelen furcsa melegséget érzett a szemében : életében először, sírni kezdett.

AZ ARANYDOBOZ

Egyszer egy ember megbüntette a lányát, amiért az eltüntette a drága pénzért vásárolt arany csomagolópapírt.
Amirõl az apa nem tudott:
A lány hosszú órákat azzal töltött, hogy az aranypapírból kivágjon egy darabot.Ebbe csomagolta az apja számára készített ajándékdobozt és így tette karácsonykor a fa alá.
Szenteste, mikor az apja kibontotta az ajándékot, látta, hogy a doboz belül üres.A következõket mondta a lányának:
-Tudod kislányom, az úgy szokás: ha valakinek ajándékot adunk, nem szabad üres dobozt adni.
-De apa! Hiszen ez a doboz nem üres! Tele van csókokkal, amiket én raktam el neked karácsonyra.
Az apa könnyeivel küszködve ölelte át a lányt bocsánatáért esedezve.
A kislány átölelte az apját és sírva bocsátott meg neki.
Nem sokkal azután a kislány egy balesetben meghalt.
Az apa egy egész életen át az ágya alatt õrizte az aranydobozt.
Amikor rosszul érezte magát, mindig kinyitotta és egy csókot vett ki belõle,
így emlékezve az õ gyermekére, aki azt odatette …….
Mindannyiunknak van ilyen aranydobozunk, amely tele van csókokkal gyermekeinktõl, családunktól, barátainktól….
Tudod a család és a barátok azok, akik felemelnek minket bajainkból amikor a szárnyaink megsérülnek, hogy emlékeztessenek bennünket arra:hogyan kell repülni….
***

Hegedűs a metróban

Hideg januári reggel volt,amikor egy ember megállt egy Washington DC-i metróállomáson és hegedülni kezdett.Hat Bach darabot játszott összesen 45 percen keresztül.Ezalatt az idő alatt több mint ezer ember fordult meg az állomáson,legtöbben a munkahelyükre igyekeztek a csúcsforgalomban.
Három perc múlva egy középkorú férfi észrevette a zenészt.Lelassított és egy pillanatra meg is állt,majd továbbsietett.Egy perccel később a hegedűs megkapta az első egydollárosát,egy nő dobta bele a hegedűtokba anélkül,hogy megállt volna.Néhány perccel később valaki a falhoz támaszkodva kezdte el a zenét hallgatni,de kis idő múlva az órájára nézett,és továbbsietett.
Legjobban egy hároméves kisfiú figyelt fel a zenére.Anyukája kézen fogva vezette,de a fiú megállt a hegedűst nézni.Nemsokára az anyuka továbbhúzta,de a kisfiú közben végig hátrafelé kukucskált.Ugyanez más gyerekekkel is megtörtént,kivétel nélkül mindegyik szülő továbbvezette őket.
A 45 perces előadás alatt csak hat ember állt meg zenét hallgatni.Nagyjából húszan adtak pénzt,de közben le sem lassítottak.Összesen 32 dollár gyűlt össze.Amikor vége lett a zenének,és elcsendesedett az állomás,senki sem vette észre a változást.Senki sem tapsolt,senki sem gratulált.
A járókelők nem tudták,hogy a világ egyik leghíresebb hegedűművésze,Joshua Bell játszotta a zenetörténelem legnehezebb darabjait 35 millió dollár értékű Stradivari-ján.Két nappal a metróállomásbeli előadás előtt egy teltházas bostoni színházban lépett fel,ahol a jegyek átlagosan 100 dollárba kerültek.
Ez egy igaz történet!Joshua Bell álruhás metróbeli fellépését szociológiai kísérletként a Washington Post szervezte.Azt vizsgálták,hogy egy hétköznapi környezetben,egy alkalmatlan időpontban vajon felismerjük-e a szépséget,megállunk-e,hogy befogadjuk,és értékeljük-e a tehetséget egy váratlan helyzetben.
A kísérlet eredményének egyik lehetséges következtetése:ha nincs időnk arra,hogy megálljunk és hallgassuk a világ egyik legjobb zenészét a zenetörténelem legvirtuózabb darabjait játszani,vajon mi minden más mellett megyünk el észrevétlenül ugyanígy nap mint nap?

A pillangó

Csupán egy tudatlan hernyó volnék?Nem!Csak egy életunt kövérség,akinek elege lett a fa leveleinek felzabálásából.Úgysem jó semmire az.Meddig nőjek még?Minek?Kinek?Elegem van…
Persze zabálhatnék még az élvezet kedvéért,de mire jó az?Úgyis csak nőnék tovább,hogy aztán még éhesebb lehessek.Ez volnék csupán,egy zabagép?Na neeeem…Ebből elegem van!Ezt nem vállalom tovább!Végzek magammal,úgy döntöttem.
Mivel szőrös vagyok,így a hangyáknak nem kellek.Élet ez így?Még meghalni sem tudok.Tegnap levetettem magam egy szélső levélről…és?Még csak meg sem ütöttem magam.De nem adtam fel!Még tegnap visszaindultam erre a fára!Csak azért,hogy a rigók,a fekete kaszások jobban lássanak a lemenő nap fényében.De a halálmadaraknak sem kellettem.Pedig azt hittem,hogy a sárga-fekete csíkos ruhám miatt tuti észrevesz majd valamelyik!Észre is vettek,de az utolsó pillanatban mégis mindegyik meggondolta magát.Nem értem,miért…Pedig igazán ízletes lehetek ilyen szép nagy kövéren!Valami hibádzik…
Sebaj,akkor gondolkodjunk.Abban úgyis jó vagyok!Értek én mindent!
Az azért elszomorít,hogy nem kellek senkinek sem,és még meghalni sem tudok…
És akkor jött az ötlet,egyet tudok csupán a zabáláson kívül:szőni!Így hát gubót szövök.Legyen ez a koporsóm!Itt békésen megfulladhatok és nem zavar,nem tántorít el senki sem.Nem is fognak rám találni,épp ezért a hullámat sem fogják meggyalázni.Ige,ez így jó lesz.Ennek örülök.Mégsem egy buta és zsíros,nagy kövér hernyó volnék!úgy látszik,az én életem értelme az volt,hogy tudatosan haljak meg!Legyen hát!
Azzal begubódzott.Jó erősen rögzítette koporsóját egy szélvédett faágon.Csak lógott és várt.Várt és várt.Mégsem fulladt meg.Ezt is elrontotta valahol,és nem értette.Cserbenhagyták még az oly bölcs gondolatai is,amikre eddig mindig számíthatott.Pedig azt hitte,mindent tud az életről.
Nagyon elkeseredett.
Feladta.
És akkor elkezdődött valami.
Mégsem úgy történt,ahogy eltervezte.
Két héten keresztül,egy teljesen megmagyarázhatatlan változáson ment keresztül,amibe semmi beleszólása sem volt.
Nem számítottak gondolatai sem.Csak befelé figyelt.Mást úgysem tehetett.Szinte külső szemlélőként nézte végig saját testének teljes átalakulását.Nélküle történtek a dolgok.Aztán ez is megállt.És csak akkor eszmélt,hogy mintha kinőtte volna valamiféleképp a koporsóját!
De tanult a leckéből.Nem akarta megérteni mindenáron a dolgokat többé.Csak követte vágyait,érzéseit.És most ki akart törni.Kíváncsi volt arra,hogy mivé változott.És nem érdekelte többé az,hogy miért!
Belül is más lett.
Feltörte a koporsó fedelét és kimászott.
Fájdalmas volt az első nyújtózás.
Hatalmas szárnyai lettek,amik örömétől egyre csak tovább nőttek és feszültek.A reggeli szétáradó napsütés megszárította csillogó sárga-fekete mintás szárnyait.Aztán meglátogatta a régi jó barátja is,az éhség.De most nem az a görcsös zabálási vágy lett rajta úrrá,hanem valami édes nedűre vágyott.Érezte a szellőben az illatát.Valami színes tarkaságok felől jöttek a fű közül.
Nem gondolkozott,csak élvezte a létezést,és azt a szellő játékát,amivel először vitorlázott a nektárjukat kínálgató virágok felé…

Tanmese felnőtteknek

Egy csoport diák,akik nagy karriert futottak be,összejöttek,hogy meglátogassák régi egyetemi tanárukat.
A beszélgetés hamar panaszkodásba csapott át,a stresszes élet és munka kapcsán.A tanár,kávét ajánlva fel vendégeinek,kiment a konyhába,s egy nagy kannányi kávéval és többféle csészével tért vissza:porcelán,műanyag,üveg;néhányan simák voltak,néhány közülük drága és ritkaság volt,s szólt,hogy mindenki szolgálja ki magát.Amikor minden diák kezében egy csésze kávé volt,a tanár így szólt:
-Megfigyeltétek,minden szép és drága csésze elkelt,hátrahagyva az olcsó,műanyag csészéket?Habár mindenkinél az a természetes,hogy mindenből a legjobbat kívánjátok magatoknak,ez a problémáitok és a stresszetek forrása is.Amit valójában mindenki akart,az a kávé volt,s nem a csésze,de tudatosan a jobb csészékre vadásztatok,s egymás csészéit figyeltétek.
Feltételezzük,hogy az Élet a kávé,s a munkahelyek,a pénz,a társadalmi pozíció a csészék.Ezek csak eszközök az Élethez,de az élet minőségét nem változtatják meg.Néha,azzal,hogy csak a csészére figyelünk,elmulasztjuk élvezni a benne lévő kávét.

Vándor… honnan jöttél és merre tartasz?

Hosszú utad során rengeteg szép virággal találkozhatsz. A virágok koronája a rózsa. Szebbnél szebbek, ezer színben pompáznak, hívnak, csalogatnak, hivalkodnak, elkápráztatnak. Kihívóak, gőgösek, kérkedők és kényeskedők. Illegve, billegve kínálják értékeiket, mint árusok a portékáikat egy kirakatban. Az illatuk kábító, mely megszédít és fogva tart. A büszke rózsák könnyen elcsábítják az óvatlan vándort., aki nem is gondol arra, hogy a rózsa illata, a színpompás külső csupán múló mámorral ajándékozza meg. Ez a mámor, a kábulat hamar véget ér. A kirakatba tett rózsák gyorsan hervadnak. Az andalító és mámoros álom véget ér.
Elveszítik a bódító illatukat, megkopik a fényes külsőjük és egy kósza kis fuvallat is elegendő ahhoz, hogy lehulljon a szirmuk. Marad a száraz kóró, a csonk, mellyel nem ejthetnek már rabul egyetlen vándort sem.
Eltűnik, ködként foszlik szét az andalító és megtévesztő bódulat, amiért minden mást könnyen eltékozolt az ember. Az ébredés pedig sokszor nem más, mint a keserű kijózanodás.
A rózsák tövisei olykor mélyen megsebzik a vándort, aki csak ébren érzi a tövisek marta sebek égő fájdalmát. A tövisek marta sebek az idő multával begyógyulnak ugyan, de a hegek nem múlnak el. Örök nyomot hagynak. A rózsák pompás kavalkádja, kérkedése, hangos viháncolása, elfeledteti a szerényen meghúzódó virágok varázsát. Ugyan kit érdekelnek, amikor a virágok királynője nyújtja a mámort….
A kis virágok, nem kiabálnak, nem kínálnak bódító illatmámort. Ők nem kívánkoznak egyetlen kirakatba sem. Egyszerűen, de a csillogóan tiszta fénnyel pompáznak az egyenes utak mentén. Igazi kincsüket féltve őrzik szirom szívük mélyébe rejtve. Óvják és táplálják, akár a kagyló az igaz gyöngyét.
Nem villognak, nem hivalkodnak csak a maguk módján, szerényen varázsolnak színpompát még a legszürkébb hétköznapokba is. A szerény virágok nem viselnek töviseket. Nem sebeznek meg senkit sem. A rózsák árnyékából fordítják arcukat az éltető fény felé. Sokszor észrevétlenül és eltaposva, de mégis hittel és reménnyel telve várják a vándort, aki a hivalkodó rózsák között észreveszi őket is. Az ő illatukat szívja mélyen magába és őszintén, szeretettel nyújtja feléjük a kezét. 
Minden kis virág tudja, hogy egyszer megérkezik az ő vándora. Egy vándor, aki tudja és érzi, hogy egy kis virág inkább némán és mosolyogva hal meg, mintsem a vándornak kelljen akár csak egyetlen egyszer is a tövisek marta sebek fájdalmára ébrednie. 
Vándor… Te, aki fárasztó, göröngyös és nagyon hosszú utat jártál be…melyik útra lépsz?
Melyik virágot szakítod le?

Miért is hajtunk?

A halász hazatér fatörzsből vájt csónakján és találkozik egy külföldi piackutató szakemberrel, aki ebben a fejlődő országban dolgozik.
A piackutató megkérdezi a halásztól, hogy miért jött haza olyan korán.
A halász azt feleli, hogy tovább is maradhatott volna, de elég halat fogott ahhoz, hogy gondoskodjon a családjáról.
– ..és egyébként mivel tölti az idejét? – kérdezi a szakember.
– Hát, például halászgatok. Játszom a gyerekeimmel. Amikor nagy a forróság,
lepihenünk. Este együtt vacsorázunk. Összejövünk a barátainkkal és zenélünk
egy kicsit – feleli a halász.
A piackutató itt közbevág:
– Nézze, nekem egyetemi diplomám van, és tanultam ezekről a dolgokról.
Segíteni akarok magának. Hosszabb ideig kellene halásznia. Akkor több pénzt
keresne, és hamarosan egy nagyobb csónakot tudna vásárolni ennél a kis kivájt fatörzsnél. Nagyobb csónakkal még több pénzt tudna keresni, és nem kellene hozzá sok idő, máris szert tudna tenni egy több csónakból álló vonóhálós flottára.
– És azután? – kérdezi a halász.
– Azután ahelyett, hogy viszonteladón keresztül árulná a halait, közvetlenül
a gyárnak tudná eladni, amit fogott, vagy beindíthatna egy saját
halfeldolgozó üzemet. Akkor el tudna menni ebből a porfészekből Cotonouba,
Párizsba vagy New Yorkba, és onnan irányíthatná a vállalkozást. Még azt is
fontolóra vehetné, hogy bevezesse a tőzsdére az üzletet, és akkor már milliókat kereshetne.
– Mennyi idő alatt tudnám ezt elérni? – érdeklődik a halász.
– Úgy 15-20 év alatt – válaszolja a piackutató.
– És azután? – folytatja a kérdezősködést a halász.
– Ekkor kezd érdekessé válni az élet – magyarázza a szakember. -Nyugdíjba
vonulhatna. Otthagyhatná a városi rohanó életformát, és egy távol eső faluba
költözhetne.
– És azután mi lenne? – kérdezi a halász.
– Akkor volna ideje halászgatni, játszani a gyermekeivel, a nagy forróság
idején lepihenni, együtt vacsorázni a családjával és összejönni a barátaival
zenélgetni kicsit..

A szivárgó cserépedény

Kínában egy vízhordozónak volt két nagy cserépedénye.Annak a botnak egy-egy végén lógtak,amit a nyakában hordott.
Az egyik edényen volt egy repedés,míg a másik tökéletes volt és mindig egy teljes adag vizet szállított.A pataktól a házig tartó hosszú séta végén a megrepedt edény már csak félig volt tele vízzel.
Két teljes évig ez így ment,a vízhordozó minden nap már csak másfél edény vizet szállított vissza a házba.
Természetesen a tökéletes edény büszke volt a teljesítményére,hisz tökéletesen csinálta.De a szegény törött cserép szégyellte a tökéletlenségét,és nyomorultnak érezte magát,hogy csak fele annyit tudott teljesíteni.
A két év keserűség után egyik nap megszólította vízhordozót a pataknál:
-Szégyellem magam,mert a víz szivárog egész úton hazafelé.
-A vízhordozó így válaszolt:
-Észrevetted,hogy az ösvényen a virágok csak a te oldaladon nyílnak,s a másik cserép oldalán nem?Ez azért van így,mert én mindig tudtam a fogyatékosságodról,és virágmagot szórtam az ösvénynek erre az oldalára.Minden nap te locsoltad őket,amíg visszasétáltunk.Két éve leszedem ezeket a gyönyörű virágokat,hogy az asztalt díszítsem velük.Ha nem lennél olyan,amilyen vagy,akkor ez a gyönyörűség nem ragyogná be a házamat.
Mi mindannyian törött cserépdarabok vagyunk,a saját különleges hibáinkkal.De ezek a törések és a hibák teszik az életünket olyan nagyon érdekessé és értékessé.Csak el kell fogadnunk magunkat és mindenki mást is olyannak,amilyen,és meglátni a jót másokban.Hisz Isten szemében mindennek és mindenkinek egyedi,fontos és áldott helye és feladata van.

A Bölcsnél

Az Ember elment a Bölcshöz:
-Álmot láttam,de sehogy sem tudok rájönni,mi az értelme.Kérlek,segíts rajtam!
-Hallgatlak-bólintott a bölcs.
-Az utcán mentem,a mi utcánkban,ahol minden nap járok.Olyan is volt álmomban,mint egyébként:nem volt semmiféle változás rajta,csak annyi,hogy nagy szürke göröngyökkel volt tele a járda.
Amikor megrúgtam az egyiket,rájöttem,hogy ezek nem göröngyök,hanem kövek.Egyet zsebre vágtam,hogy megmutassam a Barátomnak,akihez indultam.
Amikor elővettem,kettévált a kezemben.Belül szikrázó,tiszta ragyogású volt.Azonnal tudtam(bár nem értek hozzá),hogy ez GYÉMÁNT!
Rohantunk az ékszerészhez,de közben telepakoltuk a zsebeinket a csúnya,szürke kövekkel,hátha…
Az ékszerész vágta,csiszolta a kettévált követ,végül fel is mutatta,hadd lássuk mi is,hogy sziporkázik:
“Még soha nem találkoztam ilyen nagy és tiszta gyémánttal”-lelkesedett.
Kipakoltam a sok egyforma szürke kövemet.Ő bizalmatlanul nézte a sötétlő halmot,majd legyőzve utálkozását,egyet megfogott és vijjogó gépével kettévágta.
Smaragd volt.A következő rubin,utána valami csodaszámba menő ritkaság,és aztán így végig.Felfoghatatlan kincs feküdt előttem,szikrázott,tündökölt ezerféle színben,a belsejükben rejtőző érték.
Én pedig döbbenetemben felébredtem.De nem tudok szabadulni az álomtól. Mondd,mit jelenthet?
-A szürke kövek a MINDENNAPJAID,Barátom! Éppen ideje,hogy felfedezd:valóságos kincsesbánya a mindennapok sokasága.Dolgozni kell rajtuk,ez igaz,de ha jól megmunkálod őket,gazdagabb leszel mindenkinél.
Már reggel vedd kezedbe napodat,hogy megláthasd benne a hűség gyémántját,a bizakodás smaragdját,a szeretet rubinszínű áldozatosságát…
Mától kezdve soha nem beszélhetsz “szürke hétköznapokról”,hiszen LÁTTAD,mi rejlik bennük!
Reklámok

Megtekintések: 66

Hozzászólás

A hozzászóláshoz tagja kell hogy legyen a Kataning –nak.

Csatlakozzon a(z) Kataning hálózathoz

KATANING TV

OLDAL FORDÍTÓ

 

Cégek


vállalkozások,
hirdetéseit megjelentetjük

az ár megeggyezés szerint
havonta fizetendő!

TÁMOGATÁS

                 
***

HA TEHETED TÁMOGASD A KATANING OLDALT!

                  KÖSZÖNJÜK!!!

ISTEN HOZOTT!

***






FACEBOOK

MÁR A FACEBOOKON IS MEGTALÁLSZ MINKET! LIKE-OLJ BENNÜNKET OTT IS!!!

Születésnapok

Holnapi születésnapok

ADMINOK

ooo

***

***

***

free counters

***

Profilkártya

Betöltés...

© 2019   Created by Bertalan Katalin.   Működteti:

Profilkártyák  |  Jelentse észrevételét  |  Használati feltételek

***

*** ***